2008. július 20., vasárnap

angyal album(ocska) készítése

pár hónappal ezelőtt Anya kitalálta, hogy csináljak Pannusnak a névnapjára egy scrap valamit. Pannus a főnökének a lánya, és nagyon szereti Őket. ezt az ötletét előttem még elmondta a főnökének is, tehát én már úgy kaptam meg a kérést, hogy Klárika néni is nagyon jó ötletnek tartja, hogy Pannus a lányáról kapjon olyan fényképet, amit nem Ő csinált.
én is nagyon nagy ötletnek tartottam..... de belementem. előszöris a fényképezés okozott gondot, mert az időpontot, amit megbeszéltünk, átaludta a kiscsaj, abban a napszakban, életében először.... másnap azonban jött a risztás, hogy menjek gyorsan, Pannus elment egy félórára.
a képek elkészültek, és elő is hivattam 4t. elején albumot akartam csinálni, aztán Judit arra bíztatott, hogy "kirakhatót" csináljak. persze egyre közeledik a nap, ezért tegnap nekiültem, hogy elkezdem, legalább az 'inspirálódást'....
nézelődtem, már kiválogattam a papírt, szalagokat, mikor a képeim közt láttam ezt az angyalszárny albumot:



beleette magát az agyamba, ahogyan kell. az egyetlen keményebb kartonomnak így nekiestem, és kivágtam belőle két szárnyacskát: (előtte rajzoltam gyorsan egyet, sima papírra, ami kb hasonlított a képen lévőre.)



nagy örömömre lyukasztgathattam is: azt hittem kiszakad a tenyerem, de sikerült. (legközelebb ilyen albumot egy év múlva csinálok, mikor már kézközelben lesz az AKKORRA MÁR FÉRJEM!!) ja, de sikerült :

jobb hijján, porcelánfestékkel kezdtem el kenegetni. nincs más arany festékem, és elég jól működött. lefestettem az éleket, és a kb. kilátszó részeket. nekem tetszik, hogy a háttérpapír nem a széléig ér teljesen a kartonnak, hanem kicsit kilóg a színezett karton.

aztán már 'csak' a többit kellett kitalálni. szereztem Judittól rosszul nyomtatott, talán cannonos háttérpapírt, ami nekem pont tök jó volt, mert fehéret szerettem volna, valami dísszel, és szombat este 8 után ennél jobbat sehonnan nem remélhettem.
ebből kivagdostam a szárnyakat, illetve a fotót is ráigazítottam.
a belső oldalra került az idézet (aminek a megtalálása órákat vett igényebe !!!)
mellé pár gomb (fekete, arany madzaggal rögzítve)



a külső oldalak pedig arany, és ezüst díszítést kaptak. ugyanis ezen a festéken kívül minden sárgásabb arany, pl: az összes tollam.. tehát az angyal írást festettem (nem is sikerült túl jól... :( sajnálom nagyon.) az indák, és apró írás pedig, illetve a szegély is ezüst tollal lett firkantva.



használtam még strasszokat, szalagot a függönykarikákra, és indákat másoltam netről töltött példák alapján.

1 megjegyzés:

{Hana} írta...

Köszi a leírást!! Csak ismételni tudom, hogy CSÚCS!!! :D